Highland whiskyrégió

Highland whiskyrégió

A legnagyobb területű régió, szinte egész Észak-Skócia ide tartozik. Máig sok lepárlója van, az itt készült whiskyk nagyobb hányada azonban blended (kevert) whiskyk alapanyagául szolgál, kifejezetten az e régió single maltjainak házasításából születik például a Teacher’s whisky. Híresebb márkái a Glenmorangie, a Dalmore és az Old Pulteney.

Glencadam 17 Riserva PX

1825-ben alapított, a South Esk folyó vizét használó lepárló, ami nem egy gigamulti, hanem az Angus Dundee tulajdonába került 2003-ban, miután az előző tulajdonos 2000-ben bezárta. Az új éra első malátawhiskyje 2008-ban jött ki, azóta szépen ível a pályájuk felfelé. Jelenleg 1,5 millió literes éves kapacitással rendelkeznek, aminek nagy része természetesen blendeket gazdagít, de nagy malátwhisky-szortimenttel is rendelkeznek. A lepárló idén 200 éves, amit egy különlegességgel terveztünk megünnepelni. A Glencadam 17 PX Reserva a Show egyik titkos favoritja. A várakozás oka egyrészt, hogy a 17 év minden percét Pedro Ximénez Quarter Cask hordóban töltötte, másrészt, hogy a WhiskyBase adatbázisában 87,66 pontot nem sokan szereznek... Színe egészen rendkívüli, sötét borostyán, a dobozon virít a "natural colour". A pohárból kirobban a rengeteg aszalvány: szilva, mazsola, datolya, füge, meggy, utóbbi rumba áztatva, ezek mellett méz, dohány, sötét karamell, étcsokoládé, fahéj, szerecsendió. Olajos kortya sem okoz csalódást az illat elemein túl, ami nagyon szép benne, az a cseresznyés pipadohány különleges zamata és a kakaó. Hosszú lecsengésében a 46% melengetése (csípős alkoholérzet nélkül), szép fásság. Minden pillanata arany.
placeholder

Ardnamurchan AD Sherry Cask Release

Évekkel ezelőtt az Ardnamurchan (ejtsd kb: árd-ná-mörkn) első Magyarországra tervezett tételét elkaptuk, és behúztuk, meglepő módon a 2014-es alapítású lepárló ezen tétele egy whiskynek sem nevezhető, 2 éves hordóerős tétel volt, ami egészen döbbenetesen gazdag zamatú különlegesség volt. Azóta sok víz lefolyt forrásuk, a Glenmore River medrében, de kiadásaik máig számot tartanak a whiskykedvelők érdeklődésére, és általában sikerrel is szerepelnek. Nézzük a mi tételünket.
placeholder

Ardmore Distillery

A lepárló 1898 óta működik, alapítója Adam Teacher, akinek édesapja, William Teacher a Teacher's whisky atyja, a két márka sorsa később egybeforrt, mivel a Teacher's karakjetének máig legmeghatározóbb eleme a tőzegelt Ardmore-malt. Időközben a Beam Suntory tulajdonába került mindkét brand. Az Ardmore jelképe a szirti sas, amelyből csak kevesebb mint 500 pár fészkel egész Nagy-Britanniában, az egyik pár a lepárló mellett éli mindennapjait, az állandóságot jelképezve az üzem életében.

Ardmore Tradition Peated

Ardmore Tradition Peated

Íme az emberkísérlet másik fele: hogyan változott a whiskykészítés, illetve a whiskypiac követelményrendszere 10+ év alatt? Ez a termék az Ardmore kormegjelölés nélküli, alapsori tőzegelt single maltja úgy 2015 óta, vessük hát össze a kb 2004 óta palackozott, fentebb szereplő elődjével. Tippünk van, utána megbeszéljük.

Ardmore Traditional Cask

Ardmore Traditional Cask

Ismét egy visszatérő tétel a 2016. januári WhiskyShow-nkról, ennek az az érdekessége, hogy a tétel gyártása megszűnt, az utolsó palackokat vesszük elő a titkos rejtekükből, ahol sötétben, hűvösben várták a napot, amikor sorra kerülnek. A 2010-es évek elején még nem volt mindennapos, hogy egy Highland Malt tőzegelt legyen, ahogy a 46% alkohol is overproofnak számított, így talán ez korábban különlegesebbnek hatott volna, de egyrészt pont azért érdekes, hogy 15 éve a mai trendekbe milyen szépen illeszkedő tételt gyártottak, illetve mellétéve az utódát a kínálatban, hogyan vizsgáznak a Nagyérdemű színe előtt.

Gordon&MacPhail Distillery Labels Ardmore

Gordon&MacPhail Distillery Labels Ardmore

A Gordon&MacPhail neve ismerősen csenghet, idén nem mutatunk más okot, hogy miért, de e név alatt sok független palackozást láttunk már, és elmondhatjuk, hogy mellé még nem fogtunk velük soha. Rendhagyó stílust teremt most a cég: független palackozóként olyan terméket kapunk, ahol a címke főszereplője a lepárló. 2008-as lepárlás, 15 éves whisky, szintén 46%-on palackozva. Az itt felsorakozó többi Ardmore-hoz méltón ez is tőzegelt, másodtöltésű bourbonhordóban ért. Próba!

Glendronach Distillery

A lepárlót 1826-ban alapította Aberdeenshire-ban a BenRiach lepárló tulajdonosi köre, kapacitásbővítés céljából, a neve a gael-kelta "Gleann Dronach", azaz "szeder-völgy" kifejezésből származik. A lepárló épülete műemlék, látogatóközpontja lenyűgöző. A Glendronach tavaly szerepelt először a Berva polcán, kimaxoltuk rendesen, de mi lesz még jövőre, a centenáriumukon...

Glendronach 12

Glendronach 12

Nem a belépő tétellel kezdünk, mert úgy döntöttünk, a PX-oloroso kombináció balzsam lesz a lelkünknek. Illata erősen gabonás, fahéjjal, karamellizált cukorral, mazsolával, és mintha az elégett gyufaméreg derengene fel benne. Friss gyömbéres jegyek és mogyoró érkezik, ha hagyjuk kicsit szellőzni. Íze vajas keksz, lekváros pirítós, olvadt csokoládé (nutella?), mazsola, dió. Lecsengése kissé füstös karamell és a frissen tört dió kesernyéssége. Érdekes, hogy mindenhol villant egy pici füstöt, de ez mintha a "hint of smoke"-nál is vékonyabb lenne, inkább csak egy jel. Elegáns.

Glendronach Traditionally Peated

Glendronach Traditionally Peated

Ha lehet egyet mondani, ami miatt Glendronachot akartunk, az ez a tétel. A lepárló nem az erősen tőzegelt maltjairól híres, és egyébként ez sem az, de azért ez egy stabilan füstös tétel. Illata tőzeges, sós, karamell és szárított gyümölcs segíti alulról. Szellőztetés után földimogyoró, füstölt szilva, tejcsokoládé érkezik. Ízében a szenes jegyek közé keverednek az aszalványok a csokoládé, a kihűlt, cukor nélküli kávé keserű zamata. Lecsengése száraz, változatlanul az erősen kiégetett hordó fája, holland kakaópor, étcsokoládé, dió, meglehetősen hosszan.

Glendronach Port Wood

Glendronach Port Wood

A Port Wood hívószó felett ritkán csúszik át a figyelmünk, és most, amikor vigyázó szemünket a Glendronach kínálatára vetettük, rögtön tudtuk, hogy ez bizony kell. Annyit elárulhatok, hogy ebben nem kell füstöt keresni. Illata krémes, gyümölcsös, mintha pirosbogyós lekvárt kennénk vajas croissant-ra. Később trópusi jegyek, aszalványok (datolya, mazsola) színezik. Íze inkább édes, csokoládé és enyhén megégett barnacukor, kesernyés, csersavas hordójegyekkel karöltve. Lecsengése a szőlőé, először érkezik határozott boros zamat, mindjárt tömegesen, tölgybe csomagolva, gyümölcsös édességgel, végtelen hosszan. Nem ismert a tétel kora, de 8-9 évesnek sejtettük látatlanban. Nos, érzetre ez sokkal több. Ez pedig óriási dícséret.

Glenturret Distillery

A Glenturret lepárlóról rengeteget írtunk már, mivel itt készül (illetve a Glenturret füstös alteregójának is mondják…) a Rúadh Maor, vagy régiesen Rúadh Mhor whiskyk minden cseppje, és indul el általában független palackozók raktáraiba, majd ha szerencsénk van, a Berva polcára. Tavaly szolgáltak nekünk némi meglepetéssel, mivel a lepárló neve alatt nem szoktak füstös tételt kiadni, a 10 éves Peat Smoked erre cáfolt rá, nagy megelégedésünkre. Most két tétellel próbálgatjuk a lepárló alapsorát.

Glenturret Sherry Cask Edition

Glenturret Sherry Cask Edition

Rengeteg szó esett már a lepárlóról e füzet elődeinek lapjain, de igazából a márka alapkarakterét, a nem füstös malátawhiskyt itt még nem próbáltuk. Erre az alkalom most jött el. A palack nem különösebben feltűnő, formája és címkéje alapján a polcon inkább bourbonnek tűnik. A pohárba kiöntve persze gyorsan kiderülne vakon is, hogy ez bizony egy skót felföldi származék. Illata a karamell és a befőzött sárgabarack jegyeivel ingerel, amihez fás jegyek, mazsola és sherrys meggy társulnak. Íze kissé parfümös, gyógynövényes, ami fával, hordókesernyével egészül ki, de mindez egy édeskés sherrys platformon. Lecsengése váratlanul hosszú, fűszeres, karamellával, mazsolával. Egy kiváló alapsori tétel, jó ár érték aránnyal, és felismerhető karakterrel.

Glenturret Peated Edition

Glenturret Peated Edition

Már a második, a szabályból kilógó Glenturret. Peated. A lepárló adatai szerint 20 ppm, ami a Connemara szintje. Illata lágy, feketöves füstrajongóknak szinte füstmentes, kellemesen gabonás, gyümölcsös, gazdag. Íze inkább szolidan földes, mint füstös, emellett édes és fűszeres, ugyanakkor vékony és illékony, a 43% alkoholt jól rejti. Lecsengése és szárazpróbája inkább az illattal parallel, mint az ízzel. Belépő füst, remek alkalom, hogy megismerkedj a füsttel, ha eddig nem tetted, vagy igyál egy jót a haverokkal, esetleg a grill mellett egy nyárestén. Ivós és itatja magát. Nem több, nem kevesebb.

Macallan Distillery

1824-ben alapított lepárló, amely mostanra a legmagasabban jegyzett és legkeresettebb nevek között van a teljes whiskypiacon. Koros tételeik mellett (itt jegyeznénk meg, hogy a legidősebb, forgalmazott single maltjuk pillanatnyilag a 78 éves...) most két igazi különlegesség tűnik fel a Berva polcán, megteremtve a soha vissza nem térő alkalmat, hogy belekóstolj a legendába.

Macallan 12

Macallan 12

Óriási a hype körülötte, az ára konkrétan lehetetlen, mégis: annyian keresték már a pultban, hogy kipróbáltuk. A "double cask" elsőtöltésű amerikai hordót és sherryt jelöl, tippünk szerint a sherry kb max 1 év. Illata szárított fügével és naranccsal nyit, ez, és a dió miatt kicsit a Dalmore 12-esére emlékeztet. Szép, réteges maláta, péksüteményes jegyekkel. Szirupos, sűrű korty, kis alkoholos csípősség. Vajas pirítós, virágméz. A lecsengésben szép hordós jegyek, hosszan, édesen. Hype ide, hype oda, ez azért egy király whisky.

Macallan 15

Macallan 15

A dupla hordó itt annyival extrább, hogy a spanyol sherryhordós érlelés ténylegesen Hispániában zajlik, az ottani éghajlati sajátosságok intenzívebb érést, és durva mértékű angel's share-t eredményeznek. De ami marad, az bizony különleges lesz. Krémes, vaníliás, édes-fűszeres illattal nyit, szirupos körte, és rumos jegyek kavalkádja; meglepően nagy a különbség a 12 éveshez képest, ez alighanem a "kihelyezett" érlelés eredménye. Az íze egy száraz fűszerbomba, bors, fahéj és szerecsendió színesíti a vaníliapudingot és a vajas kekszet. Az íz zárása a hordóé, ami áthúzódik a lecsengésbe is, ami hosszú, de szintén száraz.

Macallan Night on Earth "In Jerez"

Macallan Night on Earth "In Jerez"

A neve már sugallja, hogy vörösboros hordók adják a karakterét. Félreismerhetetlenül Macallan, aminek karamell-vanília vonalára ül rá a Feketeerdő-torta meggyes világa, és remek élményt teremt. Nem annyira felismerhető, mint a "The Journey", viszont a márka (és úgy általában az édes whisky) rajongóinak kötelező elem, Macallanhez képest nem kiugró áron.

Macallan Night on Earth "The Journey"

Macallan Night on Earth "The Journey"

A mostanra igazi ritkaságnak számító kiadás elképesztő sikerrel szerepelt az előző kóstolónkon, lenyűgöző, whiskynél ritkán tapasztalható élménnyel gazdagította mindazokat, akik megkóstolták. Egyszerre virág- és gyümölcsillatú, vaníliával bőven megáldott kókuszos trópusi desszert ízű mesevilágot tár fel, borsos ára ellenére senki nem fogja azt mondani, hogy ez nem érte meg. Mese.

Glenmorangie Distillery

A skóciai gabonaszesz-lepárlás legkorábbi írásos emlékei Ross-shire, és azon belül Tain környékét említik, ami most a Glenmorangie szűkebb pátriája. A Morangie-farm legkorábbi említése alkohol-előállítóként 1703-ból való, de ez még egy sörfőzde volt. 1730-ban építettek egy lepárlót a farm által is használt Tarlogie-forrás mellé, amiben kezdetben gint készítettek. Ennek a farmmal történő összevonásával jött létre 1843-ban a mostani formájában az üzem, ami hamarosan teljesen felhagyott a sörfőzéssel és a gin-lepárlással. A Glenmorangie márkanevet mára nevezhetjük az egyik legnagyobb legendának, nemcsak a Felföldön, de akár a világon is. Ehhez persze hozzájárul a tulajdonos (és annak tőke- és marketingereje...) is, aki nem más mint Louis Vuitton. De mondhatjuk, hogy a brand és a legenda már kész volt, mikor az óriáscég átvette a kormánykereket... Idén a lepárló különlegesebb kiadásai közül kerül a polcra négy tétel, a "A Tale of..." sorozat inspirációk mentén készült whiskykből áll. Íme:

Glenmorangie A Tale of Winter

Glenmorangie A Tale of Winter

A Tél. A sorozat első darabja, még a régi palackdizájnnal, a kötött karácsonyi pulcsira utaló címkével. Egy Marsala-hordós utóérlelés, a teljes érési ideje 13 év, 46%-on palackozták. A pohárból narancsos desszertjegyek érkeznek karamellel, vaníliával, és egy érdekes fanyar, boros éllel. Íze elborítja a szájat, egy pillanatra feltűnik az alkohol, de aztán beleveszik a gyümölcsökbe, a fahéjba és a kakóba. Lecsengése fás, édesboros, és közepesen hosszú. Ezt a rumrajongók is imádni fogják.

Glenmorangie A Tale of the Forest

Glenmorangie A Tale of the Forest

Az Erdő. Egy meglehetősen egyedi metódus eredménye: a malátaszárításra szolgáló kemencébe erdei növényeket is tettek, amelynek eredményeképp azok illóolajai aromatizálták a végterméket. Nem jelzett érési idő és nem ismert hordózás után 46%-on került a palackba. Édes, fenyős, borókaszirupos illatába valami teljesen szokatlan füstjegy vegyül, ami érett naranccsal, erdei avarral, és a babér vezette fűszerkoszorúval egészül ki. Ízében a citrusok vezetnek, sok fás jeggyel, amik azonban nem a tölgyet, sokkal inkább a fenyőt juttatják az ember eszébe, majd malátás, mézes, diós aromák jönnek egy pici, az illatban megismert rendhagyó füsttel és földességgel. Lecsengése hosszú, citrusos, citrushéjas, először igazán tölgyfahordós érzetekkel. Megosztó lesz. Szerintünk ez a legjobb.

Glenmorangie A Tale of Tokyo

Glenmorangie A Tale of Tokyo

Japán. Mire asszociál a whiskykedvelő japánról? Igen, Mizunara tölgy… Meg mellette bourbon és sherry. Érési ideje nem ismert, alkoholfoka 46%. Illata elég összetett, mindhárom hordó hozzátesz. Méz és vanília, tölgy és dió, majd lime, mandarin, zöldalma és piros bogyósok, végül széna, maláta. Ízében egy kis borssal nyit az alkohol, de édes-tölgyes jegyek fedik be, citrusokkal, sherryvel, ami végig egy masszív gabonás alapon nyugszik. Lecsengése az íz folytatása, hosszan. A komplexitása ebből a leírásból nem jön át, nem könnyű egy-két jegyet kiragadni, ebből a harmonikus kakofóniából. A Mizunara zseni, ezt tudjuk.

Glenmorangie A Tale of Ice Cream

Glenmorangie A Tale of Ice Cream

A Fagyi. A sorozat legnagyobb publicitást kapott darabja, amely küllemre minden whiskys hagyománnyal szakít, a Louis Vuittonnál itt elgurult kicsit a gyógyszer… Érlelése a rendhagyó: a bourbonhordók mellett ugyanis high vanillin hordók játszottak benne szerepet. Ezek speciálisan kezelt (karamellizált, pörkölt) hordók, amelyek a tölgyfában található vanillin nevű vegyület (nem meglepő módon a vaníliára emlékeztető hatásokkal) párlatba oldódását segítik. A cél nyilvánvaló. Illatában az érthető vanília mellett citrusok, édes pattogatott kukorica, és egy pici csípős alkohol jelennek meg. Ízében a pattogatott kukorica vajassá változik, a fagyiból az ostyatölcsér is megjelenik, és persze rengeteg krémes vanília. Lecsengésében új elem a málna nyoma, persze a vaníliafagyiban. Nagyon nem szokványos élmény.